A magyar gazdaság egyik "kitörési pontja"?
MSZP: az Orbán-családhoz köthető fogászati vállalkozás kapott milliárdos támogatást?
Az MSZP arra szólította fel a kormányt, tisztázza magát azzal kapcsolatban, hogy sajtóértesülések szerint a közelmúltban egy a Fideszhez és az Orbán-családhoz köthető fogászati vállalkozás kapott egymilliárd forint értékű támogatást.
2011.05.12 17:57MTITrippon Norbert, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnökségi tagja csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő április végén egy Herceghalmon megrendezett konferencián jelentette be, a jövőben a magyar gazdaság egyik "kitörési pontjaként" tekintenek a fogászati turizmusra, egy héttel később pedig már kormányrendelet született ezen cél egymilliárd forinttal történő támogatásáról.
A HVG e heti számában ezzel összefüggésben arról ír, az összeget a Magyar Fogászati Turizmus Programiroda és a mögötte álló cégcsoport kapta. Az ellenzéki politikus sajtóhírekre hivatkozva az "Orbán-család fő mosolyegyengetőjének" nevezte a programiroda tulajdonosát, Bátorfi Bélát. Szintén a médiában megjelent információkra utalva azt mondta, Bátorfi korábban Fidesz-alapszervezetet alapított a fogorvosi karon, ezért szerinte vállalkozásáról joggal feltételezhető, hogy a Fideszhez köthető.
Trippon Norbert hangsúlyozta: választ várnak a kormánytól arra, hogy a szóban forgó egymilliárd forintos támogatás kinek jelenthet "kitörési pontot", az egész országnak, vagy csak a Fidesznek, illetve a kormányfő családjának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


