Két év börtönt kaptak
Kristálycukorcsempészeket ítélt el a Győri Ítélőtábla
Kristálycukorcsempészeket ítélt el csütörtökön a Győri Ítélőtábla; a másodfokon eljáró bíróság az elsőrendű vádlott, Végh József felfüggesztett büntetését két év letöltendő börtönre súlyosította. Az ítélet jogerős.
2011.05.12 17:28MTIAz ítélőtábla - az elsőfokú bíróság ítéletével egyezően - a másodrendű vádlott, Morvai Zoltán három év hat hónapi, illetve a harmadrendű vádlott, Karátföldi Ferenc három éves börtönbüntetését helyben hagyta.
A vádlottak több ezer tonna import kristálycukrot adtak el Magyarországon a vám és az áfa megfizetése nélkül, amellyel 227 milliós bevételkiesést okoztak.
A kristálycukrot 2005-ben és 2006-ban Horvátországban vásárolták Hollandiában és Szlovákiában bejegyzett cégeiken keresztül, s a magyar vámhatóságnál "nem uniós országból származó áru közösségi szabad forgalomba bocsátását" kezdeményezték. Ebben az esetben a rendeltetési helyként megjelölt Hollandiában, illetve Szlovákiában kellett volna a vámot kivetni, a cukrot azonban Magyarországra szállították, itt adták el, de vámot és áfát nem fizettek.
Az ítélőtábla az első fokon eljáró Zala megyei bíróság ítéletét megalapozottnak tartotta, a kristálycukor magyarországi importját pedig törvénysértőnek mondta ki. A cselekmény "tárgyi súlyára tekintettel" döntött a másodfokon eljáró bíróság a súlyosítás mellett az elsőrendű vádlott esetében, aki korábban vámügyintéző volt.
A másodrendű Morvai Zoltán felbujtóként és bűnsegédként tevékenykedett az ügyben. Az ítélőtábla a harmadrendű Karátföldi Ferencet adócsalásban és a számviteli törvény megsértésében találta bűnösnek. Utóbbiról a másodfokú bírósági eljárás során derült ki, hogy nem található, ezért februárban elfogatóparancsot adtak ki ellene, de keresése nem járt eredménnyel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


