Lefutott meccs volt?
Egyvalaki mert nemet mondani Lázár frakcióvezetői posztjára
Újraválasztotta frakcióvezetőnek a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja Lázár Jánost.
2011.05.09 21:36MTIA politikus a hétfő esti frakcióülés után újságíróknak elmondta: igyekszik a bizalmat a következő időszakban megszolgálni, és elsősorban a kormány, valamint a parlamenti többség előtt álló "igen kemény" törvényhozási időszakban szeretne jó közvetítő, az együttműködés szervezője lenni, reményei szerint "legalább olyan eredménnyel és sikerrel, mint ahogy azt az elmúlt egy esztendőben el tudtuk végezni".
Hozzátette azt is, reméli, hogy az elmúlt egy évben a Fidesz-frakció jó partnere volt a kormánynak, és "egy nehéz, azonban sikeres esztendőt" tudhatnak maguk mögött.
Az elkövetkező időszakról Lázár János azt mondta: azt tekinti a legnagyobb kihívásnak, hogy a sarkalatos törvények hogyan járulnak majd hozzá az ország újjászervezéséhez.

Tájékoztatása szerint a frakcióülésen 184 igen szavazattal, egy nem ellenében választották ismét frakcióvezetővé.
Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője vasárnap jelentette be: Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök azt javasolja, hogy Lázár János az elmúlt egy év sikeres munkája után folytassa a Fidesz-frakció vezetését. Mint arra emlékeztetett, a Fidesz-frakció alapszabálya szerint először egy évre választ frakcióvezetőt a képviselőcsoport, utána pedig a parlamenti ciklusból hátralévő három esztendőre.
A jelölés joga a Fidesz-KDNP közös parlamenti választási lista vezetőjét illeti meg. Lázár János megválasztásával így 2014-ig irányíthatja a kormánypárti képviselőcsoport munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


