A javaslat az SZDSZ számára nem fogadható el

SZDSZ: Gyurcsány nem egyeztetett Horváth Ágnes leváltásáról

Az SZDSZ szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "egyoldalúan, egyeztetés nélkül" jelentette be, hogy nem kíván Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel együtt dolgozni.

2008.03.29 19:14MTI

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint Horváth Ágnes menesztése a reform érdekében hozott áldozat. Horváth Ágnes a kormány programját hajtja végre következetesen, a liberálisok szempontjából erős kompromisszumokkal. Horváth Ágnes élvezi az SZDSZ bizalmát - szögezi le a liberálisok közleménye."Ha a miniszterelnök új programot szeretne, arról kell dönteni. A miniszterelnöki javaslat az SZDSZ számára nem fogadható el" - áll a dokumentumban.Közölték azt is, Kóka János SZDSZ elnök hétfő estére összehívta a frakció és ügyvivői tanács tagjait "a helyzet értékelésére".

Gyurcsány Ferenc szombaton az MSZP országos pártértekezletén azt javasolta, hogy a koalíciós partnerrel közösen jelöljenek másik tárcavezetőt Horváth Ágnes helyére. Mint mondta, ezt a tényt előzetesen közölte Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is. Mint megjegyezte: "természetes", hogy egyikük sem örült a dolognak.

Arra a kérdésre, hogy miért szerepel a szabad demokraták közleményében, hogy a kormányfő Horváth Ágnessel kapcsolatos bejelentésére "egyoldalúan, egyeztetés nélkül" került sor, miközben maga Gyurcsány Ferenc azt mondta: döntését előzetesen közölte az SZDSZ elnökével és a tárca vezetőjével, az MTI kormányzati körökből azt a tájékoztatást kapta: a két kijelentés nem áll egymással ellentétben.

Amint a távirati iroda megtudta: Gyurcsány Ferenc szombaton reggel felhívta Kóka Jánost és Horváth Ágnest, hogy közölje velük, milyen bejelentést készül tenni az MSZP országos pártértekezletén, a szabad demokraták közleményében használt megfogalmazást azonban az indokolja, hogy ezt a gesztust az SZDSZ önmagában nem minősíti "egyeztetésnek", ugyanakkor viszont egyoldalúnak tekinti. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint Horváth Ágnes menesztése a reform érdekében hozott áldozat.

Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc döntése nem a reformpolitika feladása, hanem éppen ellenkezőleg, annak megmentéséről szól. A reformpolitikához meg kell teremteni a társadalmi és a koalíciós támogatást - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.