A sértett még nem is észlelte, hogy kirabolták
Többmilliós zsákmánnyal, közúti ellenőrzésen buktak le betörők Jászberényben
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: többmilliós zsákmányával egy közúti ellenőrzés során került rendőrkézre egy tolvajbanda Jászberényben, még mielőtt a sértett észlelte volna, hogy a házát kifosztották.
2011.05.06 16:34MTIA rendőrök csütörtökön egy megállított autóban csaknem 3 millió forint értékű arany ékszert és több millió forintnyi készpénzt találtak. Ezek eredetére vonatkozóban a járműben ülő 42 éves farkaslyuki férfi, annak 17 éves fia és a velük utazó 33 éves ózdi férfi nem tudott kielégítő magyarázatot adni – tette hozzá Szabó Zita őrnagy.
Közlése szerint rövid időn belül fény derült a holmik származására, aznap délután ugyanis bejelentés érkezett a rendőrségre egy helyi családi ház lakójától, ahová a tolvajok az ajtót kifeszítve jutottak be néhány órával korábban.
A nyomozás során tisztázódott: a többmilliós zsákmányra teljes egészében ebből a betörésből tettek szert az elkövetők. A három férfit a rendőrség időközben őrizetbe vette – jelezte a sajtószóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


