Május végén tárgyalják
Nefmi: a kormány nem döntött felsőoktatási intézmények bezárásáról
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium alaptalannak nevezve azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint a kabinet már döntött volna felsőoktatási intézmények bezárásáról, közölte: a kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót.
2011.05.04 19:01MTI
A minisztérium oktatásért felelős államtitkársága utalt arra, hogy február 4-én egyetértés alakult ki a kormány, a diákszervezetek és az érintett intézmények képviselői között a felsőoktatási törvényt előkészítő dokumentumokról.
Mint írta, a dokumentumban a felsőoktatás egyik legfőbb problémájaként az oktatás színvonalának csökkenését, az oktatói és hallgatói teljesítmények egyenetlenségét, az átláthatatlan, ellentmondásos szabályozást nevezték meg.
Az államtitkárság felidézte a dokumentum alapelveit is, az egyebek mellett kimondja: a magyar felsőoktatás a közjót szolgáló intézményrendszer, a minőségi felsőoktatás az ország versenyképességének hajtóereje.
"Küldetése a nemzet szellemi és gazdasági fejlődésének megalapozása, célja a versenyképes tudás átadása, az emberiség tudásának gyarapítása, az egyén és a köz boldogulásának elősegítése" - írták a közleményben.
Az origo.hu a birtokába került felsőoktatási koncepcióra hivatkozva azt közölte, hogy a mostani 29 állami fenntartású felsőoktatási intézmény helyett 16 maradna, s erről Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár már egyetemi vezetőkkel is egyeztetett. A hírportál úgy tudja, hogy felszámolnák a felsőoktatási helyek csaknem felét, néhány szakon, például a jogász- és a közgazdászképzésben korlátoznák a diákok számát, több intézmény támogatásából pedig teljesen kivonulna az állam.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány: a felsőoktatás derékba törése lenne az intézmények számának felére csökkentése
- Lázár: tárt kapukon masírozott be a szélsőjobb
- Az iskola- és az óvodabezárások megakadályozására törvénycsomagot nyújt be a Jobbik
- Hoffmann: támogatják az állam nagyobb szerepvállalását a közoktatási intézmények
- Megújíttatná a tudást a Felsőoktatási Tanács
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


