Mélypontra süllyedt az érdekegyeztetés?
Nyílt levelet írtak Orbán Viktornak fogyatékossággal élők
A szövetség közölte: nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) az európai esélyegyenlőségi nap alkalmából.
2011.05.04 14:01MTIOrbán Viktornak írt levelükben "csalódottságuknak adtak hangot azzal kapcsolatosan, amit a kormány tevékenysége során tapasztaltak a fogyatékos emberek életét befolyásoló kérdéseket illetően".
A közlemény szerint a fogyatékos emberek sokáig küzdöttek azért, hogy méltó kifejezéssel illessék őket. Az új alkotmányban most mégis úgy szerepelnek, mint "elesettek". E kategóriát ráadásul a magyar jogrend sem ismeri. A MEOSZ szeretné tudni, hogy a kormány garantálja-e a szociális biztonságukat, vagy csak törekszik erre, ahogy az alkotmányban is szerepel.
A MEOSZ nemtetszését fejezi ki a tekintetben is, hogy "az érdekegyeztetési folyamat a fogyatékos emberek érdekképviseleti szervezeteivel – korábban soha nem látott – mélypontra süllyedt". A fogyatékos emberekkel kapcsolatban a kormány nem alkalmazza a világban általánosan elfogadott és a hatályos magyar törvényben is megerősített "Semmit rólunk nélkülünk" elvet. Az elmúlt évben egyetlen alkalommal sem hívták össze a kormány tanácsadó testületeként megjelölt Országos Fogyatékosügyi Tanácsot - áll a közleményben.
A szövetség szerint a kormány nem konzultált a fogyatékos emberek érdekképviseleti szervezeteivel az új alkotmánynak a fogyatékos emberek jogaival kapcsolatos rendelkezéseiről, a nemzeti szociális, valamint az oktatási koncepcióról. Nem kérte ki a véleményüket a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására vonatkozó koncepcióról, illetve a rokkantsági nyugdíjrendszer átalakításáról.
A MEOSZ egyetért azzal, hogy kiszűrjék a visszaéléseket, de tiltakozik az ellen, hogy – egyfajta kollektív bűnösséget sugallva – a jogosan rokkantsági nyugdíjas fogyatékos embereket a kormányzati kommunikációban negatív módon tüntessék fel, és így a társadalom ne kapjon reális képet róluk, illetve e problémáról.
A MEOSZ a levélben ismételten felajánlja segítségét a kormánynak. Az Európai Fogyatékosügyi Fórum Magyarországon tartja közgyűlését május 28-án. A 600 ezer fogyatékos ember és családjaik bíznak abban, hogy kérdéseikre addigra érdemi választ kapnak Orbán Viktortól - írták az európai esélyegyenlőségi nap (május 5.)alkalmából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


