Jó hangulat, fennakadások nélkül
Több tízezer ember kerekezett a Critical Masson
Nagyon jó hangulatban, 20-30 ezer ember részvételével, balesetek és komolyabb fennakadások nélkül zajlott le a szombat délután a Critical Mass kerékpáros felvonulás Budapesten.
2011.04.30 19:44MTIEkképp vont villámmérleget László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a rendezvény egyik főszervezője, miután este fél hét körül a hagyományos közös bringaemeléssel a városligeti Királydombnál véget ért a rendezvény.
"Az, hogy ma Budapesten ennyien bicikliznek, csak a Critical Mass mozgalomnak köszönhető. Hihetetlenül sikeres kezdeményezésről van szó, ezt lehet az ilyen felvonulásokon megérezni" - mondta a kerékpárosklub vezetője.
A Királydombnál a közös bringaemelés előtt átadták Robert Milders holland nagykövetnek a Critical Mass mozgalom levelét, melyben László János szavai szerint megköszönték a holland példát, és köszöntötték születésnapján a holland anyakirálynőt.
(fotó: MTI)
Közlekedési fennakadások nélkül, és a kezdeti zápor ellenére nagyon jó hangulatban telt el a felvonulás. A tandemekkel, fekvőbringákkal és egyéb leleményes járművekkel tarkított menetben a legkülönbözőbb stílusú zenék szóltak egy-egy hangfalakkal felszerelt bringáról, de az élő gitárzene és dobszó sem hiányzott. Sok gyerekes család is együtt kerekezett a tömeggel.
A Critical Mass résztvevői a közlekedési célú, mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, a várost érő forgalmi terhelés és szmog csökkenéséért demonstráltak.
A szombati felvonulást azonban kevésbé demonstráció, mint inkább örömbiciklizésnek szánták a szervezők, hiszen mint közleményükben írják, a 2004-ben indult mozgalom legfőbb célja, a hétköznapi "kritikus tömeg" már megvalósult.
"Persze továbbra is segít, ha látható, mennyien vagyunk és mit akarunk, mert a város még nem vált kerékpáros-baráttá" - fogalmaznak a criticalmass.hu honlapon.
A weboldal szerint Budapest mellett számos más hazai városban, így például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben is megszervezték a felvonulást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


