Az al-Kaidára jellemző
Párizs szerint nem Franciaország volt a marokkói merénylet célpontja
A francia belügyminiszter szerint nem állítható, hogy Franciaország volt a 16 ember életét kioltó marrákesi merénylet célpontja.
2011.04.30 14:15MTIClaude Guéant a Le Journal du Dimanche című hetilapnak adott nyilatkozatában kijelentette: "semmi nem enged arra következtetni", hogy Franciaország volt a célpontja annak a robbantásnak, amelyet a marokkói Marrákes belvárosában, a turisták által kedvelt Argana kávézóban követtek el csütörtökön.
A miniszter szerint még várni kell a merénylők jelentkezésére, hogy megtudják, az al-Kaida észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) néven működő száheli terrorista szövetség hajtotta-e végre a merényletet.
A marokkói kormány az AQMI-ra gyanakszik.
Tájeb Sarkávi belügyminiszter pénteken kijelentette, hogy a merénylet végrehajtásának módja az al-Kaidára jellemző. Állítólag a támadás előtt három nappal az interneten felbukkant egy videofelvétel, amelyen az AQMI merényletekkel fenyegette meg Marokkót. Sarkávi pénteken közölte, hogy az eddig azonosított tizenhárom halott között hét francia, két kanadai, egy brit, egy holland és két marokkói állampolgár van. Orvosi források szerint nyolc francia, két kanadai, egy brit, egy holland, egy svájci, egy portugál és két marokkói vesztette életét. A huszonhat sebesültből tizennégyet még mindig kórházban ápolnak, közülük négy állapota súlyos. Két orosz és két svájci sebesültet kérésükre hazaszállítottak. A két oroszt, egy házaspárt, Moszkvában ápolják. A férj, Roman Szeleznyov egy parlamenti képviselő fia, őt megoperálták, és mesterséges kómában tartják. Állapota súlyos, de stabil, míg feleségének állapotát "inkább kielégítőnek" minősítették az orvosok.
A mostani marrákesi volt a legvéresebb marokkói merénylet azóta, hogy 2003. május 16-án az iszlamisták 12 öngyilkos merénylője 33 emberrel végzett Casablancában.
Hálid Nasziri marokkói kormányszóvivő pénteken hangsúlyozta, hogy a destabilizációs kísérletek ellenére nem állítják le a megkezdett reformfolyamatot. VI. Mohammed király a tüntetők követeléseinek engedve március 9-én átfogó alkotmányos reformokat jelentett be, amelyek között a független igazságszolgáltatás megteremtése és a hatalmi ágak szétválasztása is szerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


