Az előzetesben lévő férfiak büntetett előéletűek
Letartóztatták a szabolcsi emberkereskedőket
Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője közölte: előzetes letartóztatásba helyezte az emberkereskedelemmel gyanúsított bökönyi és szigethalmi csoport két tagját pénteken a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája.
2011.04.29 16:51MTIA végzés szerint a letartóztatásba helyezett két bökönyi férfi - még szökésben lévő harmadik társukkal - 200 ezer forintért adott el egy nőt egy szigethalmi házaspárnak, hogy Budapesten prostituáltként foglalkoztassák. A szigethalmi házaspár férfi tagja - a rendőrség csütörtöki közlése szerint - pszichés állapota miatt kórházi kezelés alatt áll, míg társa, mivel kisgyermekeket nevel, szabadlábon védekezhet az ügyben. Az előzetes letartóztatásba helyezett bökönyi férfiak büntetett előéletűek, s az emberkereskedelmi bűntettet próbára bocsátásuk időtartama alatt követték el.
A bíróság a letartóztatást a bűncselekmény tárgyi súlyával, törvényi fenyegetettségének mértékével indokolta, továbbá azzal, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén az eljárást megnehezíthetnék. A határozat ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


