"Stabil párt a Fidesz"
Kövér: nem lesz kihívója Orbánnak
Kövér László szerint nem várható és nem is szükséges, hogy a Fidesz július 3-ai tisztújító kongresszusán változzon a párt elnökségének összetétele, vagy a pártelnök személye. A Fidesz XXIV. tisztújító kongresszusát Budapesten tartják.
2011.04.27 08:55MTIAz Országgyűlés elnöke, aki egyben a Fidesz Országos Választmányának elnöke is az MTI-nek nyilatkozva elmondta: várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök marad továbbra is a Fidesz elnöke, és nem valószínű, hogy az elnökség tagjai között változás lenne.
A politikus azt sem tartja reálisnak, hogy a pártelnöki poszt kapcsán Orbán Viktornak kihívója akadna.
Mint mondta, a Fidesz stabil párt, ráadásul politikusai meglehetősen leterheltek most. Megfogalmazása szerint a párt leginkább a kormányzással van elfoglalva, "és a saját bőrén érzékeli ennek minden nehézségét, nyűgjét, baját, felelősségét".
"Tehát éppenséggel nem az alkotás, nem az újítás, meg nem a kísérletezés időszaka az, ami most a Fidesz belső életét meg kell, hogy határozza, hanem inkább a stabilitás" - hangsúlyozta a választmányi elnök. Hozzátette, hogy a Fidesz kongresszusát egészen biztosan Budapesten rendezik meg július 3-án.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


