Nem szeretik a "love me tendert"
Az LMP-nek nem kell II. János Pál
Nem támogatja az LMP Tarlós István főpolgármester javaslatát, amely 26 fővárosi közterület nevének megváltoztatásával foglalkozik - közölték a párt képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2011.04.26 15:45MTIHanzély Ákos, az LMP budapesti frakcióvezető-helyettese elmondta: a témában nem egyeztettek velük, így beleszólásuk sem volt a szerdán a fővárosi közgyűlés elé kerülő előterjesztésbe.
"Pedig ez kényes téma, mivel nemcsak az számít, hogy kinek adunk, hanem az is, hogy kitől veszünk el közterületet" - fűzte hozzá a fővárosi képviselő. Hanzély Ákos szerint például nehezen magyarázható a VIII. kerületi Köztársaság tér átnevezése, hiszen ez rossz üzenet. Hozzátette: jellemző az előterjesztés "átgondoltságára", hogy a már említett Köztársaság tér a múlt héten még Tisza Kálmán tér lett volna, most pedig már II. János Pál pápa nevét viselné.
Béres András, az LMP III. kerületi képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a helyi képviselő-testület az óbudai Jobbik-frakció előterjesztésére tizenegy utcanévről döntött nemrégiben.
A döntés előtt levében kérdezték meg az ott lakókat, ők minden esetben elutasították az utcák átkeresztelését, így a képviselő-testület is elutasította. Mint hozzáfűzte: most ezen utcák közül három szerepel Tarlós István előterjesztésében, ráadásul a Jobbik elképzelése szerint.
"Ez a példa mutatja be a legjobban, hogy mennyire átgondolatlanul és kapkodva próbálják végigvinni a névváltoztatást" - mondta a politikus.
Béres András felhívta arra is figyelmet, hogy a főváros most a lakók akaratának ellenére változtatná meg az utcaneveket, ami ráadásul mintegy tízezer forintos költséget is jelentene az ott élőknek a személyi okmányok lecserélése miatt.
A Fővárosi Közgyűlés 26 budapesti közterület nevéről dönt szerdán - olvasható a budapest.hu oldalán közzétett előterjesztésben. A javaslat szerint a Moszkva teret Széll Kálmán térre keresztelnék át, a Köztársaság teret pedig II. János Pál pápa térre; utcát neveznének el Sinkovits Imre színészről, Wass Albert íróról és Görgey Artúrról, az 1848-49-es szabadságharc hadvezéréről. Az elképzelés szerint a II. kerületben lenne Elvis Presley park, a Lágymányosi hidat pedig Rákóczi hídnak neveznék.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06