Még nem született meg a határozat
Nem tudni, mond-e beszédet Gyurcsány Ferenc az MSZP majálisán
Az MSZP budapesti elnöksége nem tárgyalt róla, így megerősíteni sem tudják azt a hírt, miszerint Gyurcsány Ferenc is beszédet mondana május elsején a városligeti szocialista megmozduláson.
2011.04.22 18:15MTIA szocialista párt budapesti elnökségének közleményében leszögezték: mivel nem tárgyaltak erről az ügyről, így ilyen jellegű határozat sem született.
Az MSZP mindezt arra reagálva közölte, hogy a Magyar Nemzet pénteki számában azt írta: együtt ünnepelheti május elsejét Gyurcsány Ferenc volt kormányfő és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, mert várhatóan mindketten beszédet mondanak majd a munka ünnepén, s ezzel a párt egységét is demonstrálni kívánják
A napilap a Kapcsolat.hu internetes oldal alapján azt írta: az MSZP fővárosi vezetőinek javaslata nyomán a párt budapesti elnöksége azt javasolja az országos elnökségnek, hogy a május 1-jei, városligeti rendezvényen mondjon beszédet Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt pártelnök is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06