Ezt követően ünnepi köszöntőt mond
Hétfő délben írja alá az új alaptörvényt az államfő
Schmitt Pál köztársasági elnök április 25-én délben, a televízió nyilvánossága előtt a Sándor-palotában írja alá Magyarország, hét elején elfogadott új alaptörvényét.
2011.04.21 13:21MTIKiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője elmondta: az államfő 14 órakor Horváth Gergely Domonkossal, a Magyar Posta igazgatóságának elnökével közösen ünnepélyes keretek között első napi bélyegzővel látja el a posta, új alaptörvény aláírása alkalmából kibocsátott ünnepi bélyegsorozatát.
A köztársasági elnök ezt követően, 19 órakor ünnepi köszöntőt mond a Magyarország új alaptörvényének aláírása alkalmából rendezett ünnepi hangversenyen a Művészetek Palotájában - fűzte hozzá.
Kövér László házelnök, az Országgyűlés elnöke kedden írta alá és küldte tovább Schmitt Pálnak Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét, amelyet a parlament ezt megelőzően hétfőn fogadott el, a kormánypárti politikusok és egy független képviselő szavazatával. A Jobbik-frakció tagjai nemmel voksoltak a határozathozatalon, míg az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt a szavazáson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


