Majdnem elfüstölt egy Boeing 737-es
Légiforgalmi irányító akadályozott meg egy balesetet a Liszt Ferenc repülőtéren
A Liszt Ferenc repülőtér egyik légiforgalmi irányítója akadályozott meg egy balesetet a reptér egyik kifutópályáján még kedden délután.
2011.04.20 17:45MTIA repülőgépfotósok szakportálja arról számolt be, hogy az izlandi Bluebird Cargo teherszállító Boeing 737-ese éppen felszálláshoz készült a kifutópályán, amikor a hajtómű környékéről füstöt észlelt a pálya mellett dolgozó repülési üzemvezető. Ő szólt a légiforgalmi irányítóknak, akik nem sokkal a biztonságos megállás határán meg tudták állítani a repülőt.
Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője elmondta, hogy a repülőgép karbantartás utáni ellenőrző berepülésre készült, amikor nekifutás közben a jobb szárnyán lévő - üzemszerűen nem használt - tankolónyílás fedelét elhagyta. Az innen kifolyó és szétporladó kerozin volt, amit észlelt az üzemvezető.
Jambrik Rudolf, a Repülőtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az esettel kapcsolatban elmondta, a gépet a kifutópálya vége előtt sikerült megállítani, a tűzoltók 1 percen belül 5 haboltóval a helyszínre érkeztek, kimenekítették a három fős személyzetet és elkezdték a futóművek hűtését, mivel azok az intenzív fékezéstől túlmelegedtek. Vészhelyzet nem volt - tette hozzá.
Az Airportal.hu egyik fotósa a kifutópályán később megtalálta az elhagyott tanksapkát. A honlapra felkerült egy hanganyag a légiforgalmi irányítók rádióforgalmazásáról is, ebből kiderül, hogy több leszálláshoz készülődő gépnek a légtérben kellett várakoznia az esemény miatt.
Kapcsolódó írások:
- Hullanak a légiirányítók: munkaidőben videózott, ezért felfüggesztették
- Sorozatos elalvások: módosul az amerikai légiirányítók beosztása
- Újabb légiirányító aludt el Amerikában
- Elaludt munka közben egy légiirányító az Egyesült Államokban
- Három autó karambolozott a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton
- Frontális ütközés a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


