Dugó van az M3-ason
Romagyilkosságok: egy védő késése miatt csúszik a tárgyalás kezdése
A negyedrendű vádlott, Csontos István védőjének késése miatt csúszik a keddi tárgyalás megkezdése a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőperében a Pest Megyei Bíróságon.
2011.04.19 10:12MTIBarcsi István ügyvéd az M3-as autópályán történt reggeli baleset miatt kialakult dugóban áll, ezért nem érkezett meg a reggel 9 órára meghirdetett tárgyalás kezdetére.
Miszori László tanácsvezető bíró a bíróság Thököly úti épületében várakozó újságíróknak és érdeklődőknek azt mondta, a tárgyalás nem marad el, amint megérkezik a védőügyvéd, folytatja a büntetőügy tárgyalását a tanú meghallgatásával.
A bíró F.-né Ny. Évát kívánja tanúként meghallgatni, aki munkáltatója volt a támadássorozattal vádolt férfiaknak a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen. A vádlottakat 2009. augusztus 21-én, a kislétai gyilkosság után 19 nappal fogták el, akkor a feltételezett elkövetőkkel együtt a nőt is előállították a rendőrök, de a bűncselekmény-sorozat felderítésében eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda tanúkénti kihallgatása után szabadon engedte.
A tanúként beidézett F.-né Ny. Éva kedden újságíróknak a bíróság épületében nem nyilatkozott, ő a tárgyalóteremben, a sajtótól elzárva várja a tárgyalás kezdetét.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok: megakadályozható lett volna a támadássorozat?
- Romagyilkosságok: "mindegy, kit ölnek meg, a cél a fontos"
- Romagyilkosságok: Csontos szerint társai politikusok ellen is terveztek merényleteket
- Romagyilkosságok - továbbra is tagadnak a Kiss testvérek
- Romagyilkosságok - Ipolytarnóc lett volna a következő
- Romagyilkosságok: Olaszliszka miatt álltak bosszút a gyilkosok?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


