Tovább ronthat Magyarország megítélésén?
Nemzetközi botrányhoz vezethet az új alaptörvény?
Kovács László szerint noha a magyar uniós elnökség szakmai programjának teljesítése rendben halad, Magyarország megítélésében kedvezőtlen fordulat állt be, az alkotmányozás folyamata és az új alaptörvény egyes megfogalmazásai pedig a médiatörvény körülihez hasonló nemzetközi botrányhoz vezethetnek.
2011.04.18 14:08MTIAz MSZP alelnöke, volt uniós biztos a szocialisták budapesti részországgyűlésen hétfőn azt mondta: az Európai Unió történetében először fordul elő, hogy a soros elnökséget olyan ország tölti be, amely lépten-nyomon megsérti az unió értékrendjét és annak számos konkrét szabályát.
Félő, hogy a magyar elnökségre ezért, és nem szakmai programjának teljesítése miatt fognak emlékezni - tette hozzá.
Kovács László hangsúlyozta: az alkotmányozás tagállami hatáskör, de egyetlen uniós tagállam alaptörvénye sem lehet ellentétes az EU értékrendjével.
Márpedig - folytatta - az új magyar alkotmány aligha felel meg annak a követelménynek, hogy az állampolgárok jogait védje az állammal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


