Május 20-áig döntenek?
A jövő héttől vizsgálja az Ab a végkielégítések különadóját
Az Alkotmánybíróság (Ab) jövő hétfőn kezdi vizsgálni a végkielégítések 98 százalékos különadójának alkotmányosságát.
2011.04.14 13:37MTISereg András, az Ab szóvivője elmondta: a testülethez "nagyon nagy számban" érkeztek indítványok a kérdésben, egyelőre azonban nem lehet tudni, hogy az ügyben mikor születhet határozat.
Az alkotmánybírák jövő héten kezdődő vizsgálata érintheti a május 20-ig benyújtható személyi jövedelemadó-bevallást, így az Alkotmánybíróság vélhetően arra törekszik, hogy addig az időpontig meghozza döntését.
Az Alkotmánybíróság a különadó első, az Országgyűlés által tavaly júliusban elfogadott változatát 2010. október végén alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette. A parlament később úgy módosította az öt évre visszamenőleg kivetett terhet, hogy azt a közszférában elbocsátottaknak 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati vezetőknek, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetőinek 2 millió forint felett kell megfizetniük.
A végkielégítések 98 százalékos különadóját ezt követően - az Alkotmánybíróság honlapja szerint - ismét számos magányszemély, illetve Kiss Péter szocialista országgyűlési képviselő, valamint a Pedagógusok Szakszervezete, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és az Állami Számvevőszék Nyugdíjasainak Egyesülete is megtámadta az Ab-n.
A Ház 2010. november 16-án 304 igen szavazattal, 58 nem ellenében - a Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatásával - fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által beterjesztett törvényjavaslatot.
Az elfogadott törvény értelmében 98 százalékos különadó fizetésére köteles az a költségvetési szervnél, illetve más, legalább 50 százalékban állami, önkormányzati vagy közalapítványi forrásból működő, illetve tulajdonban lévő szervezetnél foglalkoztatott magánszemély, aki a jogviszonyának megszűnésekor a különadó alapjának minősülő bevételt szerez, kivéve azokat, akik nyugdíjba vonulnak. Nem minősül a különadó alapjának a felmentési vagy felmondási időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó részére kifizetendő munkabér.
Az Országgyűlés Sajtószolgálata 2011. április 5-én azt közölte, hogy a parlamenti képviselőket és az Országgyűlés szervezetét nem érinti a különadó-fizetési kötelezettség. Ezt követően Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és a jobbikos Volner János is azt kezdeményezte, hogy a különadó a honatyákra is terjedjen ki. A változtatás összesen öt volt országgyűlési képviselőt érintene: Béki Gabriella, Gusztos Péter, Kóka János és Világosi Gábor volt SZDSZ-es politikusokat, valamint a szocialista Podolák Györgyöt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


