Az esztergomi ügyészség folytathat vizsgálatot
Jobbik: illegális hulladéküzlet és környezetkárosítás folyik Dorogon
Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője a helyszínen, sajtótájékoztatón közölte: csaknem harmincezer köbméter építési törmeléket és más hulladékot helyeztek el ismeretlenek évek alatt Dorog külterületén, az önkormányzat tulajdonában lévő területen.
2011.04.13 18:14MTIA politikus elmondta, hogy környezetkárosítás, csalás és hivatali visszaélés miatt az ügyben 2010 őszén Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője feljelentést tett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon. A hatóság válasza szerint az ügyben az esztergomi ügyészség folytat vizsgálatot.
A sajtótájékoztatón szintén jelen lévő Kepli Lajos kiemelte: az önkormányzat tulajdonában lévő területen ismeretlenek 2005 óta raknak le építési törmeléket egy vízmosásba, 300 méter hosszúságban és 50 méter szélességben, mintegy két méter vastagságban.
A rendőrök 2010. május 4-én tetten értek egy teherautó-sofőrt, aki azt állította, az önkormányzat engedélyezte neki hulladék lerakását, ezért feltételezhető, hogy a terület hulladékkal való feltöltése a városvezetés tudtával történt - mondta a képviselő.
A politikus közölte, hogy ezt követően az önkormányzat a környezetvédelmi hatóságoktól engedélyt szerzett további építési törmelék lerakására, öt éven át összesen negyvenezer tonnányi mennyiségre. A város megbízott egy céget a terület kezelésével, aki pénzt szed a lerakó használatáért és vállalta, hogy a rendezési tervnek megfelelően később turisztikai véderdőt létesít a területen.
A két országgyűlési képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a hatóságok nem állapították meg, ki felelős a hulladék illegális elhelyezéséért, továbbá aggályos, hogy a lerakó megtelte után nem készül el a véderdő.
Dorog polgármesterét az elhangzottak kapcsán nem sikerült elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


