Pánik Dunaszekcsőn
Megrepedt a Duna-part - menekítik a lakókat
A löszdomb további repedése miatt három ház lakóit kiköltöztetik kedden Dunaszekcsőn, ahol a jelenség további tizenhét ingatlant is veszélyeztethet.
2011.04.05 18:04MTIGóra Zoltán Baranya megyei katasztrófavédelmi igazgató a helyszínen arról tájékoztatott, hogy a löszdombon korábban keletkezett repedés hossza az elmúlt napokban negyven méterrel nőtt, már eléri a hatszáz métert.
Hozzátette: a Duna partján három ház közvetlen veszélyben van, onnan összesen három embert kell kiköltöztetni. Idővel további tizenhét ingatlan is veszélybe kerülhet, az ezzel kapcsolatos intézkedésekről a helyszínen dolgozó geológus szakértők vizsgálati eredményének függvényében döntenek. Faller János, a település polgármestere beszámolt arról, hogy folynak az omló partfal elleni védekezési munkálatok, melyekre 420 millió forintot költhet Dunaszekcső.
A kivitelezéshez korábban elnyert 353 millió forintos pályázati forrásnak köszönhetően megoldják a löszdomb csapadékvíz-elvezetését, támfalat emelnek a partfal további omlásának megakadályozására és monitoringrendszer kiépítését tervezik a löszdomb mozgásának figyelésére.
"Szakemberek jelenleg a csapadékvíz elvezetésén dolgoznak, reméljük, hogy a munka előre haladtával, a támfal építésével sikerül megelőzni a nagyobb problémákat" - jegyezte meg.
forrás: googlemaps
A dunaszekcsői löszdomb 2007 szeptemberében került a figyelem középpontjába, akkorra ugyanis a mintegy 8,6 hektáros Duna-parti képződményen az esőzések következtében több száz méter hosszú repedés keletkezett, emiatt veszélybe került a helyi vízellátás és négy hétvégi ház.
A megrepedt partfal félmillió köbméteres darabja 2008 februárjában leomlott, s egy kisebb szigetet alakított ki a folyóban. A területen található négy, üresen álló hétvégi ház közül egy összedőlt, a többi súlyosan megrongálódott; személyi sérülés nem történt.
A partfal közeléből később biztonságos helyre telepítették át a 2600 lelkes község egyik víztároló tartályát, így az ellátásban nem volt komolyabb fennakadás.
A dunaszekcsői löszfal felső, hozzávetőleg méteres talajrétege a nagy mennyiségű csapadék hatására 2010 márciusában ismét megmozdult, s több köbméternyi föld hullott alá a lakóházak szomszédságában. Az év júniusában 100-150 köbméternyi föld omlott le a löszdombról, amely lakóingatlanokat közvetlenül nem fenyegetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


