Két kisgyerek az áldozata a tragéádiának
A szakértelem hiánya miatt haltak meg a lecsúszó löszfal alatt
Közrejátszhatott a két kisgyermek halálát okozó löszfal leomlásában szombaton Ságváron az, hogy minden előkészület és szakmai irányítás nélkül kezdtek bele egy a támfal építésének alapot jelentő árok ásásába.
2010.07.26 16:42MTIEzt állapította meg a geológus, aki hétfőn a polgármesterrel járt a tragédia helyszínén.
Kraft János, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Pécsi Bányakapitányságának bányafelügyeleti geológusa az MTI érdeklődésére elmondta: "egy réteghatár mentén történt egy elválás", amely olyan ferde síkú lapot alkotott, ami fölött minden anyag elmozdulhatott.
Arra vonatkozóan, hogy mennyiben járult hozzá az omláshoz a megkezdett földmunka, a szakember azt mondta: ezt a rendőrségi vizsgálat állapítja majd meg, de közrejátszhatott. Évtizedekkel korábban egy tereprendezés során ez a kőzet már egy gyengített állapotba került, amit a későbbiekben nem vettek figyelembe - közölte, hozzátéve: mivel ezen a helyszínen még vannak "függő tömegek", lehet számítani további omlásokra. (Könnyen meginduló kisebb löszös partfalak Somogy megye számos településén előfordulnak. 2008 decemberében Fonyódon több családi házat is veszélyeztetett egy, a ságvárihoz hasonló földcsuszamlás.)
Kecskés Gábor, a mintegy kétezer lakosú somogyi település polgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy a faluban mindenkit megrendített a két gyermek halála.
Szeretnének minden segítséget megadni a gyászoló családoknak - hangsúlyozta a polgármester, aki a tragédiát követően saját hatáskörében 30-30 ezer forint azonnali gyorssegélyben részesítette a gyermekek hozzátartozóit. Közölte: hétfő este rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak, amelyen arról döntenek, hogy az önkormányzat tekintse saját halottjainak a két kisgyermeket, s vállalják át a temetés költségeit.
A polgármester azt mondta: a szakértővel egyezően ő is úgy látja, hogy a házát egy támfallal megvédeni akaró tulajdonos és a neki segítő szomszéd megfelelő előkészületek nélkül kezdte el a földmunkát (egy 12,7 méter hosszú, átlagosan 1 méter mélységű és 70 centiméter szélességű árkot ástak).
Szerinte szükség lett volna egy kellő szakértelemmel rendelkező építésvezető jelenlétére, ám ennek megállapítása a rendőrség dolga - hangsúlyozta.
Kecskés Gábor azzal kapcsolatosan, hogy volt-e engedélye a tulajdonosnak a támfal megépítésére, azt mondta: nem volt, de nem is kellett, ugyanis az általa tervezett egy méter magasságig nem kell engedélyeztetni egy ilyen építményt. Ságváron egy 5 éves kisfiú és egy 11 éves kislány meghalt, egy 35 éves férfi pedig megsérült, amikor szombaton löszfal omlott rájuk egy építkezésen.
A falu külterületi lakott övezetében lévő Csalogány utcában egy háznál az épület mögötti löszfalba akartak beton támfalat készíteni a tulajdonosok. A tulajdonos löszfalnál játszó kisfiára és a szomszéd kislányára 10-15 köbméter föld zúdult, a gyerekek életét már nem tudták megmenteni.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást. Az eset körülményeit munkavédelmi szakértő bevonásával vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06