"Ítélkezni a bíróság dolga"
Romagyilkosságok: Gyurcsány is ott ül a tárgyaláson
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter is megjelent a romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat keddi büntetőtárgyalásán a Pest megyei Bírságon, ahol a negyedrendű vádlott kislétai gyilkosságban játszott szerepével folytatódik a tárgyalás.
2011.04.05 09:31MTIA volt kormányfő azt mondta: azért jelent meg a büntetőperen, mert részvétét és együttérzését szeretné kifejezni az áldozatok és a hozzátartozók iránt egyrészt mint apa, mint férj, mint politikus, másrészt mint a támadássorozat idején "miniszterelnöki tisztséget betöltő személy".
Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "ítélkezni a bíróság dolga", mi a megjelenésünkkel is azt szeretnénk üzenni, az elesetteket, a megtámadottakat nem hagyjuk magukra.
A szocialista politikusok az érdeklődők számára fenntartott padsorokban foglaltak helyet.
Kapcsolódó írások:
- Romagyilkosságok: ma tárgyalják a kislétai mészárlást
- Romagyilkosságok: "nem biztos, hogy mindenki bent van"
- Képek! - Romagyilkosságok: volt, aki nem tudta, hogy ölni mennek
- Romagyilkosságok - Csontos: nem vagyok rasszista!
- Romagyilkosságok: "ebben az eljárásban új személyt nem lehet bíróság elé állítani"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


