Január 3-án nyíltak meg
KIM: továbbra is népszerűek a kormányablakok
A statisztikák szerint népszerűek az év elején megnyitott kormányablakok, az ügyfélszolgálatok márciusban 18.824 ügyben nyújtottak segítséget.
2011.04.04 15:36MTIEzzel csaknem 62 ezerre nőtt a kormányablakoknál intézett ügyek száma. Az elmúlt hónapban a legtöbben a családi pótlék igénylésében és az utazási költségtérítéssel kapcsolatban kértek segítséget - olvasható a KIM közleményében.
Emlékeztettek, hogy március 15. óta a határon túli magyarok is benyújthatják a kedvezményes honosítás iránti igényüket az integrált ügyfélszolgálatoknál.
Két hét alatt a KIM adatai szerint 296-an igényelték a kettős állampolgárságot a kormányablakokban. A 8-tól 20 óráig nyitva tartó integrált ügyfélszolgálatok jelenleg harminc ügykörrel működnek, de előkészítés alatt van a bővítés.
A KIM hangsúlyozta, hogy az egyablakos ügyintézés megvalósításával 2013 végére sikerül megteremteni azt az ügyfélbarát közigazgatást, amelyet évtizedek óta jogosan igényelnek az állampolgárok. A fővárosi és megyei kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái január 3-án nyíltak meg. A hivatalok ügyfélszolgálati irodái huszonkilenc helyszínen kezdték meg működésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


