Osztogat a Facebookon
Gyurcsány: nem került a kormány elé az igazságügyi tárca alkotmánytervezete
Gyurcsány Ferenc tudott arról, hogy miniszterelnöksége alatt az igazságügyi minisztérium szakértői "a hatályos alkotmány átfogó megújításán" dolgoztak, de - mint a volt miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében írja - a tervezet nem került a kormány elé, és azt ő maga sem ismerte.
2011.04.03 10:48MTIA szocialista politikus hangsúlyozza: kormánya nem kívánt új alkotmányt elfogadni, és az igazságügyi tárca sem kezdeményezte, hogy a szakértői javaslatból hivatalos kormányzati anyag legyen, így azt sem ő, sem az MSZP vezetése nem ismerte. Ugyanakkor szerinte helyes, ha kormányzati szakértők a hatályos szabályozás megújításán dolgoznak.
Gyurcsány Ferenc kifejti: a szakértői anyag döntés-előkészítő jellegű volt, ezt mondta ki a Legfelsőbb Bíróság is, amikor elutasította a Társaság a Szabadságjogokért indítványát, hogy hozzák nyilvánosságra. Azonban - írja - noha a tervezet nem volt nyilvános, titkos sem, hiszen nem minősítették azzá. A korábbi miniszterelnök szerint a szakértői anyag elkészítésekor nem volt alkotmányozási kényszer, de az alaptörvény felülvizsgálatának indokául szolgált, hogy Magyarország a NATO és az EU tagja lett, valamint hogy eltelt majdnem tíz év az 1990-es évek közepén kezdeményezett alkotmányozási kísérlet óta.
A szombaton nyilvánosságra jutott tervezetet Gyurcsány Ferenc "a lényegét illetően" vállalhatónak nevezi, kiemelve, hogy meg akarta őrizni 1989 szellemiségét. Mint írja, a javaslat a történelmi hagyomány részeként, nem jogforrásként utal a Szent Koronára, elfogadását négyötödös parlamenti többséghez kötötték volna, a döntést fél éven belül meg kellett volna erősítenie az Országgyűlésnek, az alkotmány módosítása pedig népszavazással is lehetséges lett volna.
A Magyar Hírlap pénteken arról írt, "nem találják" Petrétei József, a Gyurcsány-kormány igazságügy-miniszterének 2006-ban megírt alkotmánytervezetét. A 75 oldalas dokumentumot másnap a Magyar Nemzet ismertette. Ezzel kapcsolatban bejegyzésében Gyurcsány Ferenc arra hívja fel a figyelmet, hogy a javaslatot szövegszerűen idézte januárban megjelent alaptörvény-tervezetében Jakab András alkotmányjogász, és amikor keresni kezdték, "a jobboldalhoz köthető sajtó" néhány órán belül hozzájutott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


