Csak a liszt ára emelkedett
Mégsem drágult a kenyér?
A Magyar Nemzet szombati számában kereskedők azt nyilatkozták: mégsem emelkedett a kenyér ára annak ellenére, hogy a pékeknek drágult a liszt.
2011.04.02 10:48MTIA Jókenyér Pékség ügyvezetője, Ludwig Klára a lapnak arról beszélt, hogy nem terveznek drágítást a januári 5-7 százalékos áremelés után. Kizárólag a hosszú távú változásokat érvényesítik az árban - tette hozzá.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lap tájékoztatása szerint rossz üzenetnek tartja, ha a pékek előrevetítik az árak emelkedését, mert ezzel nyomást akarnak gyakorolni a piacra. Ezt feleslegesen teszik - olvasható a Magyar Nemzetben -, hiszen a piac diktál.
A Spar sajtófőnöke, Fehér István arról számolt be a lapban, hogy nem tervezik a kenyér árának emelését. A partnerek nem jeleztek áremelést, és a Spar nem is számít rá, mert az elmúlt hónapokban 20-30 százalékos volt a drágulás.
Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója pedig azt mondta, hogy a piac nem bírja el a további áremelést, mert egy év alatt majd duplájára emelkedett az alapvető élelmiszerek ára, s ezzel a pékek jó része is tisztában van. A CBA-nak van saját péksége, az ott gyártott termékekkel igyekszik kordában tartani az áremelkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


