Belebukunk az importba
Jöhet a négyszáz forintos kenyér?
A legdrágább fehér kenyér kilójáért 300 forintot kell fizetni, de rövidesen már 400 forintot is kérhetnek a pékek. A hazai búza ugyanis lassan elfogy, és ha importból őrölnek, akkor a mostani 106 forintos liszt ára 145 is lehet.
2011.02.08 10:47ma.huNemcsak a dráguló liszt okolható a kenyérfélék árának emelkedéséért, hanem a történelmi csúcson járó üzemanyag- és energiaár is, mondta Varga László, a Pékszövetség elnöke a Népszabadságnak. A szervezetnél attól tartanak: elfogyhat a búza, és egyre több malom nem tudja majd kiszolgálni a sütödéket.
Az új búzából készült lisztre pedig legkorábban augusztusban számíthatnak. Megoldás lehet a problémára a búzaimport, amely esetén 35-40 százalékos lisztáremelkedésre kell felkészülni. A kenyér így 400 forintba is kerülhet majd - írja a Népszabadság.

Varga László szerint ez esetben - ha Magyarországon drágább lesz a kenyér mint Nyugat-Európában, ahol mostanában 1,20 euróért adnak egy 70–75 dekás kenyeret - a pékek egy része csökkenti a kenyérsütést, és csak annyit süt, amennyit saját üzletében elad, inkább más pékáruval foglalkozik.
A bizonytalanságot fokozza, hogy a molnárok sem tudják, mekkora a hazai búzakészlet. A közeljövőben a szakminisztériumban rendezendő egyik ágazati egyeztetésen derülhet ki, hogy a következő aratásig milyen kenyérárakra lehet majd számítani.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyilvánosságra hozott legfrissebb jelentése szerint közel egymillió hektár mezőgazdasági területen áll a víz, vagy úgy átázott a talaj, hogy csak hónapok alatt száradhat fel annyira, hogy művelni lehessen.
E terület negyede őszi búzavetés. Vagyis a következő búzaszezon rendkívül magas gabonaárakkal indul majd, ami a pékáruk drágulását jelenti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


