74 ügyben vizsgálódnak
Nyomozást rendelt el az ügyészség a miskolci polgármester feljelentése miatt
Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője közölte: nyomozást rendelt el az ügyészség azt követően, hogy Miskolc polgármestere feljelentést tett 74 ügyben hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
2011.04.01 15:34MTIA Legfőbb Ügyészség egyetértett azzal, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ügyészség elfogult lehet, ezért a feljelentéseket a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség hatáskörébe utalta, s a 74 feljelentést 67 ügyként kezeli - ismertette a szóvivő.
Közölte azt is: a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a miskolci polgármester, Kriza Ákos (Fidesz) által március 9-én tett valamennyi feljelentést megalapozottnak találta, és valamennyi ügyben - ügyészi felügyelet mellett - különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
A szóvivő emlékeztetett arra: több bűncselekmény gyanúja merült fel az önkormányzatnál, az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél, illetve annak leányvállalatainál. A könyvvizsgálói jelentés, majd a jogi felülvizsgálat 6 milliárdos hiányt és kárt, továbbá közel 30 milliárdos kötelezettségvállalást tárt fel.
Kriza Ákos Budapesten, a Legfőbb Ügyészség előtt tartott március 9-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a város tulajdonában lévő, tizenegy vállalatot tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél visszaélések történtek, az okozott kár csaknem 6 milliárd forint. A feljelentésekben a volt MSZP-s polgármester, egy volt alpolgármester, a volt jegyző és a vállalatok korábbi vezetői is érintettek - tette hozzá.
Káli Sándor (MSZP) Miskolc volt polgármestere korábban azt közölte: Kriza Ákos öt hónapja semmi mással nem foglalkozik, mint leszámolással és feljelentgetéssel, "az emberek megtévesztésének régen ismert trükkje, hogy akkorát kell hazudni, ami már igaznak tűnik".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


