Agyonlőtt egy embert - 19 éves volt
Elmeszakértők csörtéznek ma a pécsi lövöldöző perében
Az ellentétes igazságügyi elmeszakértői vélemények összevetésével és tanúk kihallgatásával folytatódik ma a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottjának pere a Baranya Megyei Bíróságon.
2011.04.01 07:20MTIHajdu István bíró, a Baranya Megyei Bíróság szóvivője arról tájékoztatott, hogy a bíróság az ügyben szakvéleményt adó valamennyi igazságügyi ideg-elmeszakértőt beidézte.
Erről amiatt döntött, mert a büntetőtanács védői indítványra korábban úgy határozott bevonja a perbe azokat a szakértőket is, akik szerint a lövöldöző a tett elkövetésének idején - az eddig meghallgatott szakemberek álláspontjával ellentétben - nem enyhe, hanem súlyos fokban volt korlátozva cselekedetei súlyának felismerésében.

A bíróság ezen kívül két tanú kihallgatását is tervezi a mai tárgyalási napon. Az ügyészség a 24 éves Gere Ákost előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a tavaly decemberben kezdődött büntetőperben.
A vádirat szerint a gyógyszerészhallgató 2009. november 26-án a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


