Figyelemfelhívó demonstráció Budapesten
Sertéstartók a Kossuth téren
Figyelemfelhívó demonstrációt szervezett a Magyar Sertéstartók Szövetsége (MSSZ)szerdán Budapesten, a Kossuth téren. Mintegy 50-60 állattartó, és csaknem ugyanennyi újságíró volt jelen a tiltakozáson kora délután, a Rákóczi szobor előtti területen.
2011.03.30 14:58MTISákán Antal, az MSSZ elnöke a demonstrálók előtt kijelentette: jelenleg a sertéstartók a megnövekedett takarmányárak és más kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt csak veszteségtermelésre képesek. Az élő sertés kilóját jelenleg 370-380 forintért lehet előállítani, míg az állattartóktól a felvásárlók 310-315 forintért veszik. Ezért több ezer vidéki gazdálkodó hagyhat fel a sertéstartással, és emiatt sok ezer munkahely is megszűnhet.
A kialakult helyzet miatt több százezer sertés tűnhet el a hazai piacról, helyettük további import alapanyag érkezik majd az országba - vélekedett Sákán Antal. Példaként említette, hogy a dioxin-botrányt követően a német sertéshúst nehéz lett eladni Koreában, Japánban és Oroszországban, emiatt a német sertéshús piacává a kelet-közép-európai országok váltak. Ezért lehet ma szerinte 900 forint körüli áron sertéshúshoz jutni.
A Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke szerint amennyiben a kormány nem kezeli a kialakult helyzetet megfelelő módon, úgy a cukorágazat sorsára juthat a sertéstartás is. Ezért azonnali intézkedésként forgóeszközhitelt és államilag felvásárolt takarmány biztosítását kérte az agrárkormányzattól. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: a százezer tonna gabona állami felvásárlása mintegy ötmilliárd forintba kerülne.
A demonstráción a jelenlévő gazdákat műsorral szórakoztatják, majd várhatóan 16 óra körül petíciót adnak át a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselőjének. Ez utóbbit megerősítette a szaktárca sajtóirodája is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


