Kiakadtak Wittner hornolásán
Az MSZP piros lapokkal demonstrált a Fidesz székháza előtt Budapesten
Az MSZP piros lapokkal demonstrált a Fidesz budapesti székháza előtt Wittner Mária képviselő Horn Gyulára tett kijelentései miatt kedd este.
2011.03.29 19:06MTIA demonstráción - amelyen mintegy százötvenen vettek részt - Horváth Csaba, a párt budapesti szervezetének elnöke azt mondta: futballos hasonlattal élve azoknak mutatnak fel piros lapot, akik a Parlamentben a "legdurvább, legaljasabb" kijelentésektől sem félnek, és piros lapot mutatnak a demokrácia megcsúfolóinak is.
Elmondása szerint nem ült még olyan képviselő a Parlamentben, aki egy másik képviselő halálát kívánta volna, ezzel Wittner Mária túlment minden határon. Hozzátette: a Fidesz nemhogy nem határolódott el a képviselő kijelentéseitől, hanem megvédte azokat.
Ezzel a Fidesz a saját politikájáról mondott értékítéletet. Ha a Fidesz tovább védi Wittner Máriát, akkor azonosul azokkal az aljas kijelentésekkel és eszmékkel, amelyekkel méltatlanná válik az ország vezetésére.
"Szégyelld magyar Mariska, szégyelld magad Fidesz!" - hangoztatta a politikus. A tüntetésen a demonstrálók között Horváth Csaba beszéde közben vita tört ki, de atrocitás nem történt, a tüntetés a politikus beszéde után rendbontás nélkül véget ért. A résztvevők a náluk lévő piros lapokat - amelyeket Horváth Csaba beszéde alatt többször meglobogtattak - a székház ajtajára és ablakaira tűzték.
Wittner Mária múlt héten a Parlamentben Novák Előd felszólalására reagálva - amelyben a jobbikos politikus arról beszélt, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint a jelenlegi kormánypártok - hóhérnak nevezte a volt szocialista kormányfőt, majd úgy folytatta: "most pontosan a miniszterelnökünknek a jóvoltából, az önök, az én adómból és mindenki adójából, de emberségből már három éve ott kezelik és ott vergődik a Honvédkórházban, mert képtelen meghalni".
A Fidesz-frakció sajtóosztálya aznap a kijelentéssel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta: "mi a tisztelet kultúrájának pártján vagyunk, de itt egy kegyetlen megtorlásba és diktatúrába torkolló szabadságharc túlélőinek egymás közötti vitájáról van szó. Ez is azt bizonyítja, hogy a múlt nagy vitái még mindig itt vannak közöttünk."
Mesterházy Attila múlt pénteken lemondásra szólította fel a fideszes képviselőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


