Az alkotmányügyi bizottság szerepeltetné
Lesz-e "vármegye" kifejezés az új alkotmányban?
A parlament alkotmányügyi bizottságának többsége keddi ülésén nem támogatta a fideszes Lázár Jánosnak és a KDNP-s Harrach Péternek azt a módosító indítványát, amely elvetné a vármegye kifejezést az új alkotmányra vonatkozó kormánypárti javaslatból.
2011.03.29 13:01MTIAz alkotmányügyi bizottság a tanácskozáson - amelyen csak kormánypárti és jobbikos képviselők vettek részt - megvitatta a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához benyújtott módosító indítványokat.
Ennek során szinte az összes kormánypárti módosítási kezdeményezést támogatták, azonban a vármegye elnevezés elhagyására vonatkozó indítvány mellett elvetették például azt a javaslatot is, amellyel a két frakcióvezető beleírná a Nemzeti hitvallásba, hogy "megbecsüléssel értékeljük történeti alkotmányunk formálódásában a polgári demokrácia rendszerét először kinyilatkoztató, Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvényt".
Támogatták ugyanakkor a független Ivády Gábornak azt a kezdeményezését, hogy az állami lobogó tartalmazza a címert.
Kapcsolódó írások:
- Schiffer: helyes volt, hogy az LMP távol maradt az alkotmányozástól
- Alkotmányozás - Mintegy száz módosító javaslat a Fidesz-KDNP előterjesztéséhez
- Lázár az LMP ekézésével buzdított az alkotmányozásra
- Fidesz-KDNP: tizenöt tagú legyen az Alkotmánybíróság
- Lázár: készül az Alkotmánybírósággal kapcsolatos javaslat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06