Már járni is tud
Látványosan javul a fejbelőtt amerikai képviselőnő állapota
Látványosan javul a január elején Tucsonban fejbelőtt demokrata képviselőnő állapota - állítják Gabrielle Giffords orvosai, akik szerint a politikus már járni is tud segítséggel.
2011.03.11 21:09MTIA Giffords állapotáról pénteken tartott houstoni sajtóértekezleten a kezelőorvosok elmondták, hogy a politikus memóriája és beszéde is annyit javult, hogy már összetett mondatok megfogalmazására is képes, mint például: fáradt vagyok, aludni szeretnék menni.
A 40 éves Giffords a javulás ellenére továbbra sem emlékszik a merényletre.
Az orvosok biztosat még nem mondtak, de továbbra is azt szeretnék elérni, hogy a képviselőnő áprilisban személyesen jelenhessen meg az Endeavour űrsikló utolsó fellövésén, amelynek parancsnoka a férje, Mark Kelly lesz.
Giffords koponyájából - a homloklebenyt és a bal agyfélteket ért sérülés miatt - továbbra is hiányzik egy darab, amelyet várhatóan májusban implantátummal pótolnak.
A képviselőre és támogatóira január 8-án egy bevásárlóközpontban tartott politikai rendezvényen nyitott tüzet - feltételezések szerint egy elmeháborodott - merénylő, aki hat embert, köztük egy gyermeket megölt, Giffordson kívül pedig további 12 embert sebesített meg.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


