Az MSZP cserbenhagyta áldozatait?
KDNP: Gyurcsányék egyenként nézzenek az áldozatok szemébe!
A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye szerint az MSZP cserbenhagyta a posztkommunizmus áldozatait, amikor kitüntette a terrort tagadó Heller Ágnest.
2011.03.08 09:24OSEzért felszólítják a szocialista országgyűlési képviselőket, hogy a Parlamentben egyenként kérjenek bocsánatot azoktól, akik 2006. október 23-án Gyurcsány Ferenc neoliberális utódpárti rendőrsége és parancsaik áldozatául estek.
Sajtóközleményükben kiemelik, hogy Heller Ágnes tagadja a 2006-os rendőri brutalitást, ezért épeszű ember és az emberiességnek csak a csírájával is rendelkező politikai párt a filozófusasszonnyal semmiféle közösséget nem vállalhat.

Heller Ágnes azt követően, hogy a lét és a tudat bonyolult filozófiai viszonyában nem vette észre, miként szivattyúzzák a szocialisták a sok lét, még azt az ontológiai tételt is felállította, hogy sem nem lőttek sem nem kínoztak embereket 1956 50. évfordulóján Budapesten – teszik hozzá.
A közlemény szerint valójában a posztkommunizmus áldozatai az Országos Mentőszolgálat szerint 128-an voltak, az ÁNTSZ 150 civil sebesültről adott tájékoztatást.
A rendőri terror következtében 134 esetben következett be súlyos sérülés a Nemzeti Jogvédő Alapítvány adatai alapján. A KDNP véleménye szerint a szocialisták és a tényeket egész Európa előtt betegesen meghazudtoló Heller Ágnes nézzenek a posztkommunista diktatúra áldozatainak szemébe és mélyen szégyelljék magukat.
Javasolják, hogy a MSZP nőtagozata azoknak a nőknek adja idei közéleti díját, akik a sérülteket és a sebesülteket a kórházakban vagy otthonaikban ápolták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


