Nagyon kíváncsiak a véleményünkre
Alkotmányozás - Több mint százezren küldték vissza eddig a kérdőíveket
A választópolgárok március 4-ig több mint 115 ezer alkotmányozással kapcsolatos kérdőívet küldtek vissza a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH).
2011.03.04 14:36MTIVetési Iván a szervezet vezetője pénteken hangsúlyozta: az új alaptörvény megalkotásában segítő kérdéssor március 7-ig jut el minden magyar állampolgárhoz, akik a kézhez vételtől számított két héten belül küldhetik vissza azt.
A KEK KH vezetője úgy fogalmazott, a kérdőívek feldolgozásának összesített költségei nem érik el egy átlagos, jellemzően több mint ötmilliárd forintba kerülő népszámlálás árának hetedét.
Vetési Iván szerint az állami tulajdonú cégek összehangolt munkájának köszönhetően az eredetileg tervezett 150 forintról 90 forintra tudták csökkenteni egy állampolgár megkérdezésének teljes költségét.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06