Pörzse szerint III/III-asok is irányítanak
Volt titkos ügynökök a magyar média élén?
Felháborítónak nevezte Pörzse Sándor jobbikos képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy "volt Securitate és III/III-as ügynökök" dolgozhatnak Magyarországon a média irányításában.
2011.03.04 12:25MTIAz Országgyűlés sajtóbizottságának tagja azt mondta, hogy Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) februárban kinevezett vezérigazgatója "III/III-as ügynökként tevékenykedett Nádasdi néven." Az ellenzéki politikus Heltai Péter újságíróról is beszélt, aki szerinte "a jelenlegi médiatörvény egyik szülőatyja", korábban viszont Securitate-ügynök volt.
A Jobbik "döbbenten tapasztalja," hogy ezek az emberek mellett "a liberális megmondóemberek is a helyükön maradhatnak a választások után majdnem egy évvel is" - mondta Pörzse Sándor. A képviselő e csoport tagjaként Kert Attilát, a Magyar Televízió kommunikációs igazgatóját és Such Györgyöt, a Magyar Rádió volt elnökét, az egyszemélyes állami tulajdonban lévő filmstúdiók új vezetőjét nevezte meg.
Böröcz István február 9-én közleményben cáfolta, hogy ügynök lett volna. Heltai Péter tavaly decemberben elismerte a Hírszerzőnek, hogy kapcsolatban állt a román titkosszolgálattal, de azt mondta: soha nem teljesítette a rá kirótt feladatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06