Hitelrontás, átokforint
Egymilliót csalt ki a "rontás" megszüntetését ígérő jósnő
Egymillió forintot csalt ki egy magát jósnőnek mondó veszprémi asszony egy Balatonalmádiban élő idős nőtől és annak lányától; a rendőrség az ügyben csalás bűntette miatt indított eljárást.
2011.02.22 19:09MTIFuttató Norbert elmondta: az idős asszony újsághirdetés alapján február elején jelentkezett az állítólagos jósnőnél, aki azt közölte vele, hogy ő és a lánya rontás alatt állnak, elátkozták őket, s nemsokára meg is halnak. A nő a "szolgáltatásért" ötezer forintot kért, s kilátásba helyezte, hogy 35 ezerért leveszi róluk a "rontást".
A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint az asszony nemsokára a lányával együtt tért vissza - vitték magukkal a kért összeget, továbbá gyertyát, törülközőt, tyúkot és tojásokat -, ám az állítólagos jósnő azzal állt elő, hogy csak akkor lesznek biztonságban, ha egymillió forintot visznek, s azt egy fazékban kell elégetnie.
Anya és lánya hétfőn vitte el az egymillió forintot - az összeget hitelként vették fel egy bankban -, a "jósnő" fazékba rakta a pénzköteget, majd egy-két bankót az utasítására gyertyával meggyújtottak (eközben ő "varázsolt"), aztán hirtelen törülközővel takarta le a fazekat és azzal egy másik nő kirohant a szobából.

A csaló vérszemet kaphatott - mondta a sajtóügyeletes -, ugyanis azt közölte a "pácienseivel", hogy az egymillió forint sem elég a rontás levételéhez, ahhoz ugyanis legalább 3 millió kell.
A fiatal nő ekkor már gyanút fogott, s csalás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a veszprémi rendőrkapitányságon, ahol kedden elrendelték a nyomozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


