Élen jár a Berzsenyi Dániel Gimnázium
Elvárt önkéntes munka - segítség kell a segítéshez
2014-től az érettségi előfeltétele lesz az önkéntes munka. Van olyan középiskola, ahol ez már jelenleg is gyakorlat, például a fővárosi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban.
2011.02.21 15:25MR1- KossuthAz oktatások kívüli segítő feladatok végzését a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban nevezték önkéntes munkának és szociális munkának is – nagyon nagy kavarodás van a terminológia körül – mondta el az MR1-Kossuth Napközben című műsorában Kovács Mária, a középiskola tanára.
Évek óta dolgoztak a gyakorlat kialakításán, tavaly rögzült az a rendszer, hogy iskola szintű megmozdulást szerveznek a gimnáziumban. 2010-ben cipőt gyűjtöttek egy partiumi falu községnek, Székelyhíd lakóinak.
A gimnázium egyéni munkára is serkenti a fiatalokat, gyermekotthonokhoz, idősekhez, állatmenhelyekre mennek ki a diákok és ott saját időbeosztásuknak megfelelően végeznek önkéntes munkát. Az egyik kilencedikes tanuló elmondta, ő például egy gyermekotthonba jár, ahol segít a tanulásban és játszik az ottlakókkal.
Korábban a Máltai Szeretetszolgálatnál is dolgozott édesanyjával, ahol a rászorulóknak szánt csomagokat raktak össze.
Az önkéntes munka előzménye, hogy a gimnázium vezetése bejelentette, hogy a kilencedik évfolyamon tanulóknak kötelező valamiféle iskolai oktatáson kívüli tevékenységben szervezeten részt venni – ez lehet művészet, sport, iskolai szolgálat, s lehet iskolán kívüli, úgynevezett szociális, szolidaritási munka.
A Cikk az MR1-Kossuth honlapján folytatódik: kattintson!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


