Átadták a Skycourtot
Budapest Airport: elkészült az új terminál
Átadta a Budapest Airport Zrt.-nek (BA) az új ferihegyi terminál, a SkyCourt (Égi Udvar) épületét a kivitelező szegedi KÉSZ Zrt.
2011.02.15 19:26MTIA következő hetekben az utascsarnok bérlői végzik el az utolsó simításokat, majd március végén az utazóközönség is birtokba veheti a budapesti repülőtér 2-es terminálépületét - közölte a BA kedden az MTI-vel.
A SkyCourt rendszereit a közlemény szerint tavaly december óta tesztelik a szakemberek. A SkyCourt 70 millió euróba, a teljes beruházás pedig a kapcsolódó munkálatokkal együtt 102 millió euróba, azaz hozzávetőleg 28 milliárd forintba került.
Stephan Schattney, a Budapest Airport BUD Future igazgatója a közleményben hangsúlyozta: a repülőtér modernizációs programja ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett, az előzetesen tervezett költségkeretet tartva, a megadott határidőre sikerült megvalósítani az átadás-átvételt.
Az építkezést követően a bérlők feladata, hogy élettel töltsék meg a hatalmas utascsarnokot.
A Budapest Airport kereskedelmi partnerei fokozatosan veszik át a helyiségeket a kivitelezőtől, és már dolgoznak is a belső kialakításon. A SkyCourt ünnepélyes megnyitóját 2011. március 18-án rendezi a BA, ezt követően 19-én és 20-án a nagyközönség is felkeresheti az új terminált, majd március 27-én 0 órától megindul itt is az utasforgalom - közölte a társaság.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


