Dagály és rengeteg cápa
Vízbe fulladt egy magyar férfi Ecuadorban
Ecuador partjainál az óceánba fulladt egy magyar férfi, akinek a vízen úszó holttestére a helyi lakosok találtak rá.
2011.01.31 17:45MTIM. Roland még pénteken a késői órákban tűnt el a Santa Marianita nevű halászfalu partjainál. A vele együtt fürdőző barátnője, M. Szilvia az El Mercurio című lap értesülése szerint azt mondta, hogy barátját egy erős hullám ragadta magával.
A tűzoltóság nagy erővel keresni kezdte a 35 éves férfit, bár a dagály és a sok cápa nehezítette a munkát.
M. Roland vízen úszó holttestére végül hétfőn bukkant rá néhány helybeli, akik szintén részt vettek felkutatásában. A halál pontos okát igazságügyi orvosszakértői boncolás után állapítják meg.
Az egyik szemtanú elmondta: ő még a tragédia bekövetkezte előtt kísérletet tett M. Roland kimentésére. "Épp megérkeztem Mantából, és amikor szálltam ki a kocsiból, azt láttam, hogy egy nő (M. Szilvia) integet egy, a vízben lévő férfinak (M. Rolandnak), aki szintén jelzett a karjával" - mesélte Rubén Intriago, aki szerint a magyar férfi segítséget kért, de barátnője azt hitte, hogy csak viccel.
A szemtanú hozzátette, hogy ő a magyar férfi után úszott, de mire a közelébe ért, már nem volt a víz felszínén.
Manta közelében történt a tragédia (forrás: googlemaps.com)
Házi Judit, az Ecuadorban is illetékes Buenos Aires-i magyar konzul az MTI-nek megerősítette a haláleset tényét, de a személyes adatok védelme miatt nem szolgált további információval.
Santa Marianita alig félórányi autóútra található az Ecuador nyugati részén fekvő Mantától, az ország ötödik legnépesebb városától.
A halászfalu négy kilométer hosszan elnyúló vadregényes partszakaszán nincsenek életmentők, és csak az idén már hárman vesztek itt az óceánba.
Kapcsolódó írások:
- Halálos vasúti gázolás a XVII. kerületben
- Rács mögött a hernádnémeti gyilkosság gyanúsítottai
- Fáradtan vezetni éppen olyan veszélyes, mint részegen
- Összesen 240 év börtönbüntetést kapott 16 szerb futballdrukker
- Videó: külföldiek is szörnyet haltak a donyedovói merényletben
- Egy ember meghalt egy pincetűzben Budapesten
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


