A család négy tagját szállították kórházba
Újabb szén-monoxid-mérgezés Dunaharasztiban
Három napon belül másodszor okozott rosszulléteket a kéményből visszaáramló szén-monoxid Dunaharasztiban. Szombaton egy helyi család négy tagját szállították kórházba mérgezési tünetekkel.
2011.01.29 19:43MTIKözlése szerint három felnőtt és egy gyermek szenvedett szén- monoxid-mérgezést szombaton délelőtt a Pest megyei Dunaharasztiban. A rosszullétre panaszkodó családtagokat a fővárosi Erzsébet-, illetve a Heim Pál kórházba szállították megfigyelésre.
Az MTI úgy tudja, hogy sem a rendőrséget, sem a katasztrófavédelmet nem riasztották az esethez, valószínűleg a gázmérgezést észlelő egyik családtag szólhatott a mentőknek. Az eset a Domb utca egyik cirkófűtéses lakásában történt, ahol a mérges gáz a kéményből áramlott vissza. Állítólag már csak három személyt: a 43 éves apát, 18 éves lányát és 12 éves fiát ápolják kórházban, mindannyian jobban vannak.
Szerdán szintén Dunaharasztiból jelentettek szén-monoxid-mérgezést. Loch Erika, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője akkor azt mondta az MTI-nek: egy, a Zrínyi utcában lévő családi házhoz vonultak ki a szigetszentmiklósi tűzoltók.
Az egyik szobában kimutatták a magasabb koncentrációjú szén-monoxid jelenlétét. Valószínűleg a vegyes tüzelésű kályha kéményéből áramolhatott vissza a gáz, amitől az otthon tartózkodó két fiatalkorú lett rosszul. Mindkettőjüket megfigyelésre kórházba szállították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


