Lekezelt Tarlós és Gerendai
50 milliós megállapodás a Sziget területhasználati díjáról
Megállapodást kötött Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője pénteken a rendezvény területhasználati díjáról
2011.01.28 12:43MTIE szerint a Sziget Kft. 50 millió forint plusz áfát fizet közterület-használat címen a fővárosnak, a város pedig kialakít egy szolgáltatáscsomagot a Sziget fesztivál résztvevői számára, ez egyes városi szolgáltatások - például BKV, gyógyfürdők, állatkert - kedvezményes használatára, látogatására jogosít fel - olvasható a közleményben.
Tarlós István és Gerendai Károly abban is megállapodott, hogy az idei tapasztalatokat értékelik majd, s a jövőre nézve ezeket figyelembe véve állapodnak meg. A közleményben kitértek arra, hogy az idén is megrendezik a Gyerekszigetet, de ennek a területhasználati díjáról még nem egyeztek meg.

György István főpolgármester-helyettes január 11-én közölte, hogy a főváros vezetése úgy döntött, a jövőben nem adja ingyen a Sziget fesztiválnak a Hajógyári-szigeten lévő területet, hanem közterület-használati díjat kér.
Tarlós István azt mondta, a város jelenlegi pénzügyi helyzetében véget kell vetni az ingyenes szolgáltatásoknak.
A Sziget fesztivál szervezőinek az előző városvezetés által kalkulált díjtételek alapján két és fél milliárd forintot kellene fizetniük, de a Sziget ebből "nagyon komoly kedvezményt fog kapni"- közölte akkor, hozzátéve, ennek mértéke 1-1,5 milliárd forint között ingadozik. A Sziget sajtóirodája erre reagálva akkor azt közölte: elképesztően irreális, hogy egy hétre több pénzért adjanak bérbe közterületet, mint amennyiért meg lehet vásárolni.
A budapesti Fidelitas aggódik a Sziget miatt
Ahogy azt megírtuk: budapesti Fidelitas aggodalommal figyeli a Sziget fesztivál körül kialakult helyzetet. Böröcz László közleményében azt írja, egyetértenek a főváros azon megfontolásával, mely szerint mostantól minden, a területén szerveződő eseménytől területhasználati díjat követeljenek meg, ám ezzel egy időben azok támogatását is megfontolja.
A budapesti Fidelitas úgy véli, hogy ez a rendszer "húsz korrupt év után végre átláthatósághoz és rendhez vezethet Budapesten".
Álláspontjuk szerint azonban méltánytalan volna, ha az új rendszer éppen Budapest legnépszerűbb közösségi eseményét hozná lehetetlen helyzetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


