400 ezerrel jön neki a BRFK
Budaházyék szabadon bocsátásáért tüntettek a fővárosban
Megsértette Budaházy György és három társának személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogát a rendőrség azzal, hogy egy 2008-as budapesti demonstráció feloszlatása után megbilincselte, előállította és fogva tartotta őket - mondta ki az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság csütörtökön.
2011.01.27 19:36MTIA Készenléti Rendőrség azzal, hogy a felpereseket elfogta, megbilincselte és előállításra átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), megsértette a felperesek személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogát - közölte a bíró.
A BRFK azzal, hogy a felpereseket az előállításuk során fogva tartotta, ugyancsak megsértette személyes szabadsághoz fűződő személyiségi jogukat.
A bíróság kötelezte a Készenléti Rendőrséget, mint másodrendű alperest, hogy 15 napon belül Budaházy Györgynek fizessen meg 400 ezer forintot. A többi három felperesnek 250 ezer, 400 ezer, illetve 350 ezer forintot köteles megfizetni.

A keresetlevél szerint 2008. április 11-én, a Clark Ádám téri demonstráció feloszlatása után a rendőrség előállította a felpereseket, szerintük azonban az intézkedés - egyebek között - azért volt jogtalan, mert a rendőrök a tömeget körbezárták, így a helyszínen tartózkodó, vagy oda kerülő felperesek a felszólításoknak nem tudtak eleget tenni.
Budaházyék szabadon bocsátásáért tüntettek a fővárosban
Budaházy György és társai szabadon bocsátásáért tüntettek csütörtökön a Fidesz budapesti székháza előtt. A demonstrációt a rendőrség biztosított; rendbontás nem volt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett tüntetésen - mások mellett - felszólalt Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője, Zagyva György Gyula (Jobbik) országgyűlési képviselő, illetve felolvasták Gaudi-Nagy Tamás levelét, aki szintén jobbikos parlamenti képviselő.
A szónokok a székház előtt összegyűlt néhány száz ember előtt azt hangoztatták: meglepte őket, hogy a Fidesz-vezetés nem tesz lépéseket Budaházy György szabadon bocsátása érdekében, sőt, a börtönben most nehezebb helyzetben van, mint az előző ciklusban.
Budaházy György 2009. június 19-e óta van előzetes letartóztatásban. Azzal gyanúsítják, hogy 2007 elején egy Hunnia Mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre, majd vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal, őket megfélemlítve befolyásolják a parlamenti döntéseket.
A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítja. A nyomozóhatóság szerint Budaházy a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


