Időnként előbukkan a nap, de tovább tart a havazás
Egyelőre nem lesz tavasz, továbbra is metsző hidegre van kilátás
Hétfőn éjjel még többfelé, reggel már inkább csak a Dunától keletre, illetve délen lehet kisebb havazás, hószállingózás.
2011.01.24 08:44idokep.huAz éjszaka második felében északon már elkezd felszakadozni a felhőzet. Az északnyugati szél a Dunántúlon megerősödhet. -2 és -7°C közötti legalacsonyabb hőmérsékleteket mérhetünk, de északon, a kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet.
Napközben kevés lesz a felhő, elszórtan - elsősorban északon-északkeleten - fordulhat elő hózápor, hószállingózás. Eleinte nyugaton lehetnek még élénk széllökések, majd mindenütt gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. Fagypont köré melegszik a levegő.
Kedden reggelre északnyugaton újra megnövekszik a felhőzet, a Dunántúl északi és középső felén számíthatunk havazásra, másutt változóan felhős lesz az égbolt. A gyenge vagy mérsékelt szélben többnyire -5 és -10°C közé süllyed a hőmérők higanyszála, a hóval borított helyeken lehet ennél hidegebb.
A jövő héten télies időre van kilátás, többnyire napos és felhős időszakok váltják majd egymást. Elsősorban a hét első felében fordulhat elő szórványosan hószállingózás, kisebb havazás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


