Ellentmondásokba keveredett a szemtanú?
West Balkán-tragédia: Újra kihallgatták az egyik tanút
Újra kihallgatták a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen múlt szombaton történt tragédia egyik tanúját, mert a rendőrség szerint ellentmondások vannak korábbi vallomása, illetve a médiában megjelent kijelentései között - közölte pénteken a rendőrség a honlapján.
2011.01.21 16:08MTIA Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint Szadai Tamás pénteki tanúvallomásában – többek között - azt mondta: "Megjegyezni kívánom, hogy amiket az újságok leírtak az általam elmondottakról, teljesen ki vannak forgatva, nem úgy írták le a dolgokat, ahogyan azt én mondtam".
A héten Szadai Tamásnak tulajdonítva - aki állítása szerint az események közvetlen szemtanúja volt - több lapban is arról lehetett olvasni, hogy a fiú egyebek mellett azt nyilatkozta: mivel csak nehezen tudtak közlekedni barátaival az egyes helyiségek között, kitalálta, hogy biztonsági őrnek adja ki magát.
Szombat éjszaka a West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három fiatal lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány másnapi közlése szerint fulladás okozta.
A kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen indított büntetőeljárásban hat embert gyanúsítottak meg, valamennyien szabadlábon védekeznek.
A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet.
Hatala József országos rendőrfőkapitányt pénteken egy budapesti sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy a szórakozóhely biztonsági őrei között voltak-e rendőrök. Az altábornagy azt mondta, erre nem áll módjában válaszolni, mert ez még nem tisztázott.
Jelezte ugyanakkor, hogy információi szerint olyan személy szerepel a biztonsági őrök között, aki korábban a rendőrség állományában volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


