Forrnak az indulatok
Tállai: elfogadhatatlan a vendéglátó-ipari egységek liberális szabályozása
Elfogadhatatlan a vendéglátó-ipari egységek liberális szabályozása, mert többek között ez vezetett a múlt szombati diszkótragédiához - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára pénteken.
2011.01.21 09:08MTIAz európai uniós jogharmonizációra hivatkozva 2009-ben szabályozás született a vállalkozások engedélyezésének meggyorsítása érdekében, és ez nem tett különbséget a kereskedelmi szolgáltatások között - mondta el az államtitkár a Magyar Televízió reggeli műsorában.
A rendelkezés miatt előfordulhat az is, hogy a buliszervező reggel bemegy az illetékes önkormányzathoz, bejelenti a rendezvényt, és este már meg is rendezheti.
A hatóságoknak 30 napjuk van arra, hogy megvizsgálják a helyszín alkalmasságát, de rendezvényeket addig is lehet tartani.
Tállai András kiemelte, hogy a szervezők is több törvényt megsértettek a West Balkánban tartott rendezvényen. Például a Nyugati téri háromszintes ingatlannak csak az alsó helyiségére volt engedélyük a tulajdonosoknak, a többi emelet építési területnek minősült. Így már akkor hatalmasat hibáztak, amikor mindhárom szintet bérbe adták a programszervezőknek. Előzetesen ezért lett volna nehéz megakadályozniuk a hatóságoknak a buli megtartását, mert nem ismerték a West Balkán valós méreteit - fűzte hozzá.

A szervezők abban hibáztak, hogy nem győződtek meg arról, hogy akitől bérbe veszik az ingatlant, rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel és kapacitással. Tállai András szerint maguk a szervezők sem számítottak akkora tömegre, amekkora szombat éjjel megjelent a szórakozóhelyen.
Az államtitkár az engedélyezési szabályok szigorítását kezdeményező polgármesterek és az országos önkormányzati szövetségek vezetőinek részvételével tartott csütörtöki egyeztető fórum után elmondta: sokkal szigorúbb előzetes kontroll kell a jövőben ahhoz, hogy a nagy tömeget befogadó szórakozóhelyek működhessenek.
Az államtitkár szerint erősíteni kell az ellenőrzés szerepét, továbbá meg kell teremteni az utólagos, rendszeres ellenőrzés lehetőségét, és ennek ki kell terjednie a működési engedélyekre is.
Kiemelte, hogy növelni kell, illetve a javaslatok értelmében a bevételhez kell igazítani a büntetések összegét, és a szankciónak elrettentő erejűnek kell lennie.
Az önkormányzatok képviselői javaslatot tettek egy koordinációs ellenőrző iroda létrehozására, ez fogná össze a fővárosi kerületek szakhatóságait, és irányítaná az ellenőrzéseket.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány létrehozta az említett munkacsoportot.
A kabinet január 31. után tárgyal a munkacsoport javaslatáról, és ha nemcsak kormányrendelet-, hanem törvénymódosítást is szükségesnek lát, akkor azt beterjesztik a parlament elé.
Múlt szombat éjszaka a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta. A történtek miatt a rendőrség hat ember ellen indított eljárást. A terézvárosi jegyző szerdán 90 napra bezáratta a szórakozóhelyet.
Kapcsolódó írások:
- 90 napra bezáratták a West Balkánt
- Szabadlábra került a West Balkán ügyvezetője
- Nem késeltek a West Balkánban az orvosi jelentés szerint
- West Balkán: Kábítószert találtak az egyik áldozat vérében!
- Videó! West Balkán-tragédia: Ő volt a buli főszervezője!
- A Sátán megkövezésétől a West Balkánig: Tömegpánikok világszerte
- Gyertyákkal és mécsesekkel emlékeztek a West Balkán áldozataira
- Képek- Forrnak az indulatok a West Balkán tragédia miatt!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06