Fél éve nincs eredmény
Akadozhat a jogsegély a Sukoró-ügyben
Fél éve nem hozott eredményt az a jogsegélykérelem, amelynek alapján a sukorói telekcsere ügyében nyomozó ügyészség a kaszinóprojekt két külföldi befektetőjének tanúmeghallgatását kezdeményezte az amerikai hatóságoknál.
2011.01.17 07:45NépszavaA Népszavának Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy eddig nem érkezett válasz a kérelemre. Pedig a nyomozók már tavaly júliusban megindították az eljárást és kérték az amerikai hatóságokat, tegyék lehetővé a két befektető, Ronald S. Lauder üzletember, amerikai állampolgár és Fred H. Langhammer, amerikai-német kettős állampolgár meghallgatását.

A nemzetközi jogsegély keretében folytatott eljárás rendje ilyenkor az, hogy a tanúkat az amerikai hatóságok hallgatják ki, majd a vallomást továbbítják, a magyar ügyészségi nyomozók a meghallgatáson nem lehetnek jelen, de információkat, kérdéseket eljuttathatnak az ottani kollégákhoz - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
- Sukoró minden áron: kaparnak a befektetők
- Nem épül kaszinóváros Sukorón!
- Eldőlt: nem lesz kaszinóváros Sukorón
- Budai: Blumék követelése még viccnek is rossz
- King's City: ragaszkodnak Sukoróhoz Blumék
- Tátrai: A Sukoró-ügy eljárásának fő célpontja Gyurcsány volt
- Budai: a sukoró-ügy szálai a Gyurcsány-kormányig érnek
- Sukoró-ügy - Hűtlen kezelés kísérletével gyanúsítják a PM volt szakállamtitkárát
- Sukoró-ügy - tanúvallomást tett Tátrai Miklós
- Tovább sukoróznak: "Tátrai Miklós meghallgatása fordulópont lehet"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


