Ne lehessen a bírósági épületek közelében tüntetni
Határozottabb rendőri fellépést szorgalmaz Draskovics a bírósági tárgyalásokon
Az igazságügyi és rendészeti miniszter utasította a rendőrséget, hogy határozottabban lépjen fel a bíróságokon tárgyalás közben demonstrálókkal szemben. Draskovics Tibor erről hétfőn beszélt az Országgyűlésben a Magyar Gárda-per kapcsán.
2008.03.17 16:44MTIUtasítottam a rendőrséget, hogy a jövőben még határozottabban lépjen fel annak érdekében, hogy bírósági tárgyalások alatt ne lehessen a bírósági épületek közelében demonstrálni, ahogyan ezt a gyülekezési törvény is megköveteli. Arra is felkértem a rendőrséget, hogy még szorosabb együttműködésre törekedjen a bírósági vezetőkkel - mondta Draskovics Tibor. A miniszter hozzátette: meg fogja keresni a Legfelsőbb Bíróság elnökét, hogy az tekintse át a szükséges szervezési intézkedéseket.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium pedig megvizsgálja, hogy szükséges-e jogszabály-módosítás annak érdekében, hogy érvényesülhessenek ezek az alkotmányos alapelvek - tette hozzá. A bírósági tárgyalások nyilvánossága fontos alkotmányos alapelv, azt szolgálja, hogy a bíróság minden külső befolyástól és nyomástól mentesen tudjon működni. Úgy tűnik, hogy az alkotmányos követelmények a Magyar Gárda feloszlatásának perén súlyosan sérültek - hangsúlyozta. Valamifajta folyamatot lehet látni: egyesek megpróbálják megfélemlíteni a magyar demokrácia alapintézményeit.
Ezek az emberek abban bíznak, hogy a jogállam gyenge, de tévednek: a demokratikus jogállam erős - tette hozzá. A Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület feloszlatását kezdeményező polgári per szerdán kezdődött Fővárosi Bíróságon. A tárgyalóterem ajtajában egy piros-fehér sálat viselő fiatalember szűrte meg, kik azok, akik bemehetnek a tárgyalásra.
A Magyar Gárda több tagja megpróbálta megakadályozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat képviselői is bejussanak a terembe. A bíróság épülete előtt mintegy száz egyenruhás gárdista és szimpatizáns várakozott a szakadó esőben, őket mintegy kéttucatnyi egyenruhás rendőr figyelte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


