Ki a hibás?
Tanárverések: személyes egyeztetéssel az iskolai erőszak ellen
A politika kiszorult az oktatási intézményekből, a testi és verbális erőszak viszont terjed az iskolákban. Az oktatási jogok biztosa a személyes egyeztetések fontosságát hangsúlyozza.
2010.12.28 09:08MR1 - Kossuth/ma.huMíg egy évtizeddel ezelőtt a szülők fordultak a legtöbb panasszal az oktatási jogok biztosához, három-négy éve már főleg a diákok élnek ezzel a lehetőséggel. 2000-ben hatszáz, idén már 1600 panaszt érkezett, kétharmaduk a közoktatás, egyharmaduk a felsőoktatás területéről – mondta el az MR1 - Kossuth 180 perc című műsorában Aáry-Tamás Lajos.
A szülők és a diákok nemcsak panasszal keresik meg az oktatási jogok biztosát, hanem sokszor csak tájékoztatást kérnek, mert úgy érzik, hogy az ügyüknek jogi vetülete is lehet. A legsúlyosabb jogsértés, a testi fenyítés mellett terjed a verbális erőszak is.
Az iskolai közösségekben természetesek a konfliktusok – mondja Aáry-Tamás Lajos. Az ombudsman ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ezek feloldásában nagyon fontos szerepe van a személyes egyeztetésnek, az ilyenkor létrejövő megállapodás ugyanis nagyon tartósnak bizonyul.
Mindeközben a politikai ügyek kiszorultak az iskolákból. Aáry-Tamás Lajos ezt annak tulajdonítja, hogy a 2002-es választások idején nagyon határozott állásfoglalással ítélték el a kampány beszivárgását az oktatási intézményekbe, és a politikai marketingesek is rájöttek, hogy ennek sokkal több a kockázata, mint a haszna.
A politikát ugyanakkor nem szabad kitiltani az iskolákból – tette hozzá az ombudsman, hiszen a gyerekeket aktív állampolgárrá kell nevelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


