Tarlós fellebez
A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben
A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben: a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. - közölte a főpolgármester a Főváros Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
2010.12.22 10:34MTI Tarlós István elmondta: a gyógyfürdő cég azért van nehéz helyzetben, mert mintegy 700 millió forint hiánya van. Ez az oka annak, hogy délelőttre összehívták a testület rendkívüli ülését - közölte.
A szándék az, hogy a céget valahogy kihúzzák a "hihetetlen pénzügyi csávából" - tette hozzá.
A főpolgármester elmondta, az új fővárosi vezetés nem csak a BKV és a metróproblémát örökölte meg, hanem még három olyan céget is, amelyek közvetlen csődközelben vannak.
Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatót tart az Újvárosházán, ahol bejelentette, hogy a főváros megfellebbezi a francia nanterre-i bíróság kedden kihirdetett határozatát MTI
Kérdésre válaszolva közölte azt is: még nem dőlt el véglegesen, hogy a fővárosi kórházak a jövőben hová fognak tartozni, így az sem, hogy amennyiben az önkormányzatnál maradnak, akkor létrehoznak-e egy holdingot.
"Valamilyen formában talán igen" - fogalmazott Tarlós István.
Tarlós: fellebbezünk és a főváros fontolgatja új tender kiírását
A főváros megfellebbezi a francia bíróság határozatát, de mérlegeli egy új tender kiírását is - jelentette be Tarlós István főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján.
A nanterre-i bíróság kedden kihirdetett határozatában helybenhagyta a budapesti metrókocsik gyártója, az Alstom kérelmét, amelyben a cég azt indítványozta, hogy a hatóságok tiltsák meg a BKV-nak a bankgaranciák lehívását.
Tarlós István főpolgármester jelezte: folytatják a tárgyalást a francia céggel, részben kármentési szándékkal, részben pedig azért, mert nem szeretnék rombolni a két állam közötti kapcsolatot, "de erősen mérlegeli a főváros egy új tender kiírását is".
Közölte azt is, felveszik a kapcsolatot Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztossal, hogy vizsgálja meg: a metrókocsik szállításáról 2006-ban megkötött szerződés mennyiben felel meg a város érdekeinek, mennyiben okozott vagy okozhatott kárt, az milyen mértékű, és van-e az ügynek felelőse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


