"Megunják és hazamennek"?
Jobbik: alkotmányos jogot csorbíthat a sztrájktörvény-módosítása
Igen, lesznek sztrájkok. Majd megunják és hazamennek. Vagy még jobb, ha el sem jönnek?- így indítja szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményét a Jobbik.
2010.12.20 11:15ma.huA Fidesz-KDNP szövetség által benyújtott sztrájktörvény módosítását célzó javaslat durván csorbíthatja a sztrájkhoz való alkotmányos jogot. A Jobbik közleményében azt írja: tudatában van az elégséges szolgáltatás meghatározásának szükségességével, amellyel meg kell határozni a lakosság biztonságát garantáló szolgáltatási mértéket, azonban a sztrájk, mint a munkajogi harc végső eszközének értelme, nem kérdőjelezhető meg.
Az önálló képviselői indítványként beterjesztett jogszabály-módosítás nem alkalmas ennek a problémának a rendezésére. A később törvénybe is foglalható megállapodások megkötését komoly szakmai egyeztetéseknek kell megelőznie, amelyre még kezdeményezések sem indultak- véli a párt.
A javaslat nem hagy felkészülési időt a megállapodásokra, annak hiányában a döntést a bíróság hatáskörébe utalja 5 napos határidővel, ami abszurd szakmai elvárás még a kompetens ágazati szakemberektől is. Mivel a sztrájkhoz való jog alkotmányos alapjoga a munkavállalóknak, komoly aggályokat vet fel annak korlátozása.
A sztrájkjog szűkítését úgy akarja elérni a hatalom, hogy a megállapodások megkötéséig nem tartható munkabeszüntetés. Amennyiben a javaslatot elfogadja az Országgyűlés, úgy - megállapodások hiányában - hónapokra ellehetetlenül a sztrájkjog gyakorlásának lehetősége a közszolgáltatások területén- írja a Jobbik.
Az érdekegyeztetéseket folyamatosan megkerülő kétharmados kormány számára pedig lehetőség nyílik olyan tartalommal megalkotni az elégséges szolgáltatásokat előíró törvényeket, amelyek akár hosszú távra is értelmetlenné tehetik a sztrájkjog gyakorlását. Emellett a lokális sztrájkkezdeményezéseknél felmerülő egyeztetéseket a kormány által vezérelt "független" bíróságok révén tudják majd szükség esetén megfelelő határozatokkal gátolni- írják közleményükben.
A Jobbik a törvényjavaslatot elutasítja, annak elfogadása esetén pedig megteszi a szükséges lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


